Ha valaki azt akarja, hogy
kutyájával kapcsolatban lépten-nyomon megszólítsák, megjegyzéseket
tegyenek és kérdezősködve megállítsák, az vegyen hovawartot.
Természetesen az egészet pozitívan kell érteni: általában
csodálkozás, dicséret, elismerés hangzik el ilyenkor a kutya
küllemét megjelenését illetően.
Csakis idő kérdése, hogy séta, kirándulás vagy utazás alkalmával
jöjjenek a fajtaismeret kategóriájába tartozó kérdések, megjegyzések
is. A „Jaj de szép ez a keverék kutya!” vagy „Ilyen berni pásztort
még nem láttam!” felkiáltások vezetik a listát, de hovawartos gazdik
hosszasan tudnak mesélni a „Nézd már, egy fekete golden retriever!”
vagy az „Anyu, olyan az a kutya, mint a kuvasz, csak színes” és
egyéb hasonló fajtameghatározási próbálkozásokról. Ilyenkor, vagy a
közvetlen rákérdezéskor az ember általában megához hívja a kérdező
irányába figyelő kedvencét, és kedvesen közli, hogy „Ez egy
hovawart”. Ekkor azonban az esetek 99,9 %-ban még egy kérdés
biztosra vehető: „hova-micsoda?”
Egy kis fajtatörténelem
A hovawart ősi német kutyafajta, ennek megfelelően
az elnevezése az ónémet hov, azaz hof = udvar, és a wart = őr, őrző
szavak összekapcsolásából, a Hovewart, Hofward, hovawarth formák
után alakult ki mai elfogadott formájáig, vagyis a hovawart név szó
szerint is udvarőrző kutyát jelent. A fajta származása, kialakulása
és tenyésztésének története a mai napig nem mentes a
véleménykülönbségektől, vitáktól és a különböző tenyészvonalak
képviselőinek csatározásaitól. Ennek ellenére nézzük kronológiai
sorrendben a tárgyilagos történetet.
Az
eurázsiai hegyvonulatok vidékén, a Pireneusoktól a Himalájáig már
tízezer évvel ezelőtt is nagy számban éltek hosszú szőrű, lógó fülű,
nagytestű ebek. Ezekből alakultak ki azok a kutyák, amelyeket a
középkorban (kb. 800 évvel ezelőtt) a haszonállatok terelésére,
vigyázására, valamint a paraszti gazdaságok őrzésére használtak az
emberek. Ezek szinte mindegyike magán viselte azokat a külső és
belső tulajdonságokat, amelyek a mai hovawart – és még jó néhány más
kutya – fajtaleírásában jelenleg is szerepelnek.
Legkorábban a középkorból fönnmaradt irodalmi és
képzőművészeti adatokban bukkan föl a hovawart, mint egy
kutyaféleség meghatározása. Ilyenek például a Sachsenspiegel és a
Schwabenspiegel című korabeli írások, melyekben a német terelő-őrző
kutyák leírásánál említésre kerül a „Hovawarth” elnevezés. Sebald
Beham (1500–1530) paraszti életet ábrázoló metszetein olyan küllemű
kutyákat örökített meg az utókornak, amelyek hasonlítanak a mai
hovawart kinézetére. A fajta kedvelőinek körében nagy népszerűségnek
örvend Albrecht Dürer: „Lovas, halál és az ördög” című, 1513-ból
származó rézkarca, amelyen a lovagot egy hovawartnak mondható kutya
kíséri.
Ebben az időszakban a hovawart gyűjtőnév volt: a
parasztok, kisnemesek házőrző kutyáit nevezték így. Ezek általában
nagy, robusztus, lógó szőrű, lógó fülű, különböző színű kutyák
voltak. Nem volt más dolguk, mint a ház, a tanya, az udvar és a
jószág szigorú őrzése bármilyen körülmények között, és ezt tették is
becsülettel évszázadokon keresztül. Néhány száz év után, a XIX.
század kutyafajtákkal foglalkozó leírásokban ismét a hovawart
nyomára bukkanhat a fajta után kutató. L. J. Fitzinger: „A kutya és
azok fajtái” című 1876-os kiadványában hovawartra nagyon emlékeztető
kutya képe látható. L. Beckmann 1894-ben megjelent, „A kutyafajták”,
című könyvében két különféle ún. parasztkutyát említ; a mistbellert
és a hovawartot. Majd egy későbbi keletű könyvben (Rittmeister von
Stephanitz: „A német juhászkutyák szóban és képekben” ) című arról
lehet olvasni, hogy a hovawart volt az egyik előfutára a ma német
juhászkutyaként ismert fajtának.
Az
első valóban célirányos törekvések a fajta tenyésztésére az I.
világháborút megelőző időszakra tehetők. Erik Zimen „A kutya” című
alapművében a következőket írja erről az időszakról a
kutyatulajdonosok elvárásait illetően: „ ...Nagy termet volt a
kívánság, és vadság, agresszivitás, bátorság, harci készség
ugyanúgy, mint hűség, alárendeltség és tanulási vágy – és
mindenekelőtt német kellett, hogy legyen; német juhászeb, rottweiler,
dobermann, óriás schnauzer és hovawart...”
A hovawartot a fajta kialakításának helyszíne, az
abban résztvevő személyek nemzetisége, majd a fajta hivatalos
elismertetése egyértelműen német fajtává tette, de maga a származása
inkább nemzetközinek mondható. A rendelkezésre álló írásos
följegyzésekből kiderül, hogy a fajta hivatalos bejegyzése előtt
tenyésztésbe vont kutyák között a németjuhász és a leonbergi mellett
újfundlandi, berni pásztorkutya, afrikai agár, lengyel pásztoreb,
valamint a magyar kuvasz is megtalálható. Bertram König és később
fia, Curt F. König, a fajta kitenyésztői 1922-től vezettek
tenyészkönyvet a kutyáikról. Ebben az első alomról szóló bejegyzés
1922. IV. 03 dátummal a következő:
| apa: |
Baron |
Hovawart |
|
| anya: |
Ortrud Husdan |
Ungarische Hirtenhündin (Kuvacz) |
|
1. |
Hunolf |
kan |
szürke |
|
2.
|
Helma |
szuka |
világosszőke |
|
3.
|
Hummel |
szuka |
világosszőke |
|
4.
|
Herma |
szuka |
világosszőke |
Ennek alapján egyértelműen elmondható, hogy a
fajta végleges formájának kialakulásában egy magyar kuvasz
„ősanyának” is jelentős szerepe volt.
Munkakutyának születni kell?
Curt F. König számára a házőrző kutya idealizált
álma volt a cél, ezért majdnem mindegy volt neki, hogy a hovawartjai
hogy néznek ki. Számára az volt fontos, hogy az udvaron belül
megbízható, nyugodt és barátságos kutya engedelmeskedjék a család
minden tagjának, ugyanez az állat azonban az udvaron kívüli
történésekre örökösen figyelő, minden apró külső ingerre reagáló,
idegenekkel szemben bizalmatlan, éber, rettenthetetlen, jó
munkakészségű, igazi őrző-védő kutya legyen. A legfontosabbnak azt
tartotta, hogy ezek a tulajdonságok veleszületettek legyenek, erre
ne kelljen tanítani, nevelni, kényszerítő eszközökkel (szögesnyakörv,
futólánc stb.) manipulálni a kutyát. Ennek a célnak elérésére
1922-ben, a németországi Thale-ban került bejegyzésre az első
hovawart-egyesület: „Hovawart Verein für Deutsche Schutzhunde e.V”
(Német Őrzőkutyák Hovawart Egyesülete) hivatalos néven.
Az
egyesület az első pillanattól kezdve nemcsak szimpatizánsokat, hanem
házon belüli versenytársakat is magáénak mondhatott. Éppen ebben az
időszakban tiltotta meg ugyanis a német juhászkutya tenyésztőinek
országos egyesülete tagjainak az ún. hosszúszőrű németjuhász,
jelenlegi német hivatalos nevén „Altdeutscher Schäferhund”
tenyésztését, mivel az akkori vélemény szerint a fajta szőrzete
nagyon érzékeny az időjárásra, ezért a katonai–rendőri feladatok
elvégzése nem volt ideálisnak tekinthető. A hosszúszőrű
németjuhászok dühös és kiábrándult tenyésztői a hovawartosok között
találtak otthonra. Ennek köszönhető, hogy a jelenlegi hovawartok kb.
30%-nyi ún. „juhászkutyagént” hordoznak magukban. Ettől fogva aztán
a világon létező hovawart-tenyésztők mind a mai napig nem tudnak
közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a „jó
hovawart”: ösztönösen őrző-védő, önállóan döntőképes, de egyébként
higgadt, nyugodt, magabiztos, családszerető őrkutya, vagy
temperamentumos, jól alkalmazkodó, könnyen vezethető sport- és
mindenes használatra alkalmas munkakutya. Legyen-e divatjamúlt,
csökönyös fejű ház- és udvarőrző, vagy inkább újdivatú, impozáns
szuperkutya.
A König család kitartó és fáradságos tenyésztői
munkája azt eredményezte, hogy 1937-ben a hovawart, mint önálló
fajta, hivatalos elismerést kapott. Az 1945. utáni években a korábbi
egységes tenyésztői közösség több-kisebb csoportra szakadt, és
ráadásul néhány tenyésztő az akkori Német Demokratikus Köztársaság
területén, jogilag teljesen új helyzetben folytatta munkáját. Az
1948. évi VDH (Verband für das Deutsche Hundevesen) alakulóülésére a
fajta kialakítója, Curt F. König valamilyen személyes sérelem okán
nem fogadta el a meghívást, és maga helyett a coburgi
hovawart-tenyésztők vezetőjét küldte el az eseményre. Ennek
megfelelően a „Hovawart-tenyésztők Egyesülete – Coburg” lett a VDH
által hivatalosan kinevezett, és később az FCI által nemzetközileg
is elismert hovawart-tenyésztő egyesület.
Az egész hovawart-tenyésztés bonyodalma 1964-ben
érte el csúcspontját, amikor a coburgi egyesület elérte azt a
célját, hogy a fajta hivatalosan megkapja a „munkakutya” kategóriába
való besorolást. Ennek következtében a továbbtenyésztésben résztvevő
hovawartoknak teljesíteniük kellett a munkavizsga követelményeit.
Szemben Hollandiával, Franciaországgal, Belgiummal stb., ahol a
honos pásztorkutyafajtáknak maga a fajtához tartozás ténye megadja
egyben a munkakutya besorolást is, a német „játékszabályok” szerint
az, hogy egy kutya hovawartnak vagy német juhászkutyának születik,
önmagában nem elég: külön vizsgán kell bizonyítania, hogy valóban
képes-e munkát végezni. A munkavizsga-kötelezettséget később,
1973-ban az FCI a standardleírásban is rögzítette.
Egy fajta – három tenyésztői cél
A német újraegyesülés után a volt keletnémet
hovawart-tenyésztők is előálltak követeléseikkel, amely szerint az ő
keleti hovawartjaik is ugyanolyan jogú kutyák, mint a nyugati
hovawartok, függetlenül attól, hogy talán egy kicsit másmilyenné
alakultak a szocialista dróthálóval körülkerített területen.
1991-ben ezért még egyszer csavarodott egyet a világ hovawartjainak
sorsa. Ekkor a németországi Szövetségi Kartelhivatal jogtalannak
ítélte, hogy a VDH csak egyetlen tenyésztői egyesületet ismer el,
mert a jogtudósok véleménye szerint ez a monopol rendszert
támogatja. A monopol helyzet pedig még a kutyatenyésztésben is
teljesen ellentmond a demokratikus elveknek, nem is beszélve az
akkoriban még előremutató EU-elképzelésekről. Ezért van az, hogy a
fajta hazájában három különböző tenyésztői egyesület, három
különféle elképzeléssel, fajtaideállal és ideológiával, három
különböző céllal tenyészt hovawartokat.
1. „Rassenzuchtverein für Hovawarthunde” – Dachau
Innen származnak a sportos, könnyen kezelhető és
jól vezethető, de munkakutyának elismert egyedek. Érdekes
megemlíteni, és az eredeti hovawart reményében Németországból kutyát
beszerzők figyelmét fölhívni arra, hogy az egyesületen belül három
különböző színjelzésű törzskönyvet vezetnek, illetve állítanak ki:
zöld: standard-tenyészet
rózsaszín: teljesítmény-tenyészet
piros: kiállítási- és teljesítmény- tenyészet
2. „Hovawart-Zuchtgemeinschaft Deutschland” –
Eyendorf
Itt folyik az ősi, Bertram König által elkezdett
hovawart-ideál ápolása, továbbvitele. Az innen származó hovawartok
küllemét a vastag csontozat határozza meg. Természetüket illetően
nagyon önállóak, szinte maguktól őrző-védő kutyák, amelyek a
manapság túlzottan stresszes, civilizált környezetben is megőrzik
higgadtságukat, önuralmukat, és valóban csak az utolsó pillanatban,
„ha már más nem segít” alapon fognak rá a betolakodóra.
3. „Hovawart-Club e.V.” – Gleichen
A legkisebb hovawart-szervezet a családi
hovawartot, a modern, ún. mindenes kutyát részesíti előnyben,
megpróbálva ötvözni a másik két nagy szervezet tenyésztői
elképzeléseit.
Miközben
a fajta őshazájában a hovawartról alkotott különféle elképzelések
kisebb-nagyobb csatáikat vívták, a fajta nemzetközileg elismert és
kedvelt lett. A svájci, holland, cseh tenyésztőt és kutyabarátot nem
igen érdekelte az „őrző vagy kevésbé őrző” vita, mert a fajta
alaptulajdonságai is messzemenőleg kielégítették az állattal szemben
támasztott igényeiket, elvárásaikat. Ezért, betartva a fajta
nemzetközileg elismert előírásait, a tenyészeteikből származó
hovawartokkal jelentős sikereket értek el szinte minden területen.
Küllemkiállítások díjkiosztásain nagyon szép és egészséges osztrák,
svájci, cseh és magyar származási vonalat fölmutató hovawartokat
látni. Ez utóbbi azért figyelemreméltó, mert Magyarországra csak a
’80-as évek második felében kerültek be (az akkori NDK-ból,
Csehszlovákiából, Ausztriából) a fajta első példányai, és kezdődött
meg a tenyésztés. A holland tengerpart vízimentőinél a labradorok és
újfundlandiak mellett hovawartból van a legtöbb. Svájcban a
Vöröskereszt mentőkutyái között szintén nagyon sok kitűnő hovawart
található. 1984-ben megalakult a Nemzetközi Hovawart Egyesület (IHF
– Internationale Hovawart-Föderation) amelynek feladata és célja a
világ különböző országaiban élő hovawart-tartók, -tenyésztők és
különböző szervezetek, klubok munkájának összehangolása,
információcseréje, különféle rendezvények szervezése. 1999-ben
megalakult a Magyarországi Hovawart Ebtenyésztők Országos
Egyesülete.
Az utóbbi 1-2 évtized kutyatartói – nemcsak a
hovawartok esetében(!) – hajlottak arra, hogy durván
leegyszerűsítsék az egész ideológiát kiállítási és nem kiállítási
kutyára, pedig (mint sok más fajtánál is) valahol az arany középút
lenne a kívánatos, embernek, kutyának egyaránt. Manapság, több mint
80 évvel a vita és véleménykülönbségek kirobbanása után is látni a
hovawartok között ilyet is, olyat is és amolyat is. Érdekes módon
mindegyiknek van törzskönyve, valamint legtöbbjük gazdijának otthon
a polcon néhány szépség- vagy munkakutya-versenyen nyert serlege is…
Egy fajta, egy FCI- fajtaleírás – három szín
A
jelenleg érvényes nemzetközi standard 1998. január 12 óta érvényes,
az FCI II. sz. fajtacsoportján belül a 190. sorszám alatt. Ami az
általános megjelenést illeti, a hovawart erőteljes, középnagy,
enyhén nyújtott testű, hosszúszőrű, temperamentumos munkakutya.
Külső formája és testrészei – a lógó fül kivételével – nagyban
megőrizték az eredeti farkas-kinézetet. A hovawarton nincs
semmilyen, ember által manipulációs tenyésztéssel létrehozott
anatómiai abnormalitás. Az testbeszéd szignálrendszerének működését
nem gátolják tenyésztői célok érdekében kialakított formák. Soha
semmilyen testrészét nem korrigálták amputációval. Az orrnyereg
egyenes, és a koponyatetővel párhuzamos. A koponya és a pofa
nagyjából egyforma hosszúságú, és a fejbőr szorosan illeszkedik a
koponyára. A kifejlett egyedeket az erőteljes fej, széles,
lekerekített homlok jellemzi. Az ajkak szorosan illeszkednek, a
pofák erősek, felülről és profilból nézve enyhén kicsúcsosodók, az
állkapocs és a fogazat szukáknál és kanoknál egyaránt erőteljes.
A hovawartok a sötétbarnától a középbarna
árnyalatig terjedő szemekkel rendelkeznek, amelyek enyhén oválisak,
nem dülledtek, de nem is mélyen ülőek. A lazán illesztett, háromszög
alakú, lógó, kissé lekerekített végű fülek egészen a száj sarkáig
lógnak. A kutya nyugalmi állapotában a fülek simán lelógnak; ha az
állat figyel vagy ideges, akkor tőből kissé előrefelé fölhúzódnak. A
gerinc, ezzel együtt a hát egészséges módon mindig egyenes,
vízszintes, a mellső végtagok erősek, és mind elöl-, mind
oldalnézetben függőlegesen állnak, a hátsó lábak szintén erősek, és
hátulnézetből függőlegesek. Az ízületeknél erős szögellések
jellemzők, a comb minden esetben jól izmolt. A szőrzet a mellső
lábakon nagyobb, a hátulsókon kisebb zászlókat alkot. A nagy, kerek,
erős és jól zárt mancsokon a lábujjak íveltek és szorosan
illeszkednek. A farok erősen, a lábakhoz hasonlóan zászlósan szőrös,
a csánk alá, de nem a földig ér. A hovawartok átlagon felül jól
használják a farkukat, mint kommunikációs eszközt.
Ami a hovawart méretét illeti, marmagassága 58–70
cm között lehet, és ennek megfelelően a súlya eléri a 35–45 kg-ot. A
szőrzete erős, sűrű, hosszú, kissé hullámos, és a test alakját
követi, kevés az aljszőrzet. Valamivel hosszabb a szőrzet a mellkas
és a has alján, az elülső lábak és a combok hátulsó felületén és a
farkon. Rövid a szőr a fejen, valamint a mellső és hátulsó lábak
elülső felületén. A szőrzet színét illetően a hovawart különleges
fajta, mert három, egymástól nagymértékben különböző színváltozata a
standardleírás szerint nemcsakhogy megengedett, hanem nagyon
pontosan meghatározott.
1.
Rajzos. Ez a szín teszi ki a világon élő hovawartok kb.
60%-át. A szőrzet fényes fekete, a rajzolat szőkésbarna. A fej
rajzolata az orrnyereg alatt indul, a szájszöglet mellett terjed
tovább, és beleolvad a nyakon lévő rajzolatba. A szem fölötti, kör
alakú jegy tisztán látható. A mellkas rajzolata két egymás mellett
lévő folt, amelyek össze is érhetnek és általában a mellkas közepén
még egy kis fehér folt (maximum 6 cm átmérőjű). A mellső lábakon,
oldalnézetben a rajzolat a lábujjaktól indulva a lábtőig ér, és a
hátsó oldalon könyöktájban ér véget. A hátsó lábakon, oldalnézetben
a rajzolat a csánk alatt széles sáv, a csánk fölött csak keskeny
csík, amely a hátsó láb elülső oldalától a has aljáig terjed. A
felemelt farok láthatóvá teszi, hogy a faroktő alatt is található
rajzolat, mintha egyszer véletlenül világos színű festékkel frissen
mázolt padon ült volna a kutya. A rajzolat mindenhol jól
elhatárolható. A szemhéjak, az ajak, a talpak és a karmok feketén
pigmentáltak.
2. Fekete. A szőrzet fényes
fekete, egy kis fehér folt a mellkason, kevés fehér szőrszál a
lábujjakon vagy a farok végénél megengedett. A szemhéjak, az ajak, a
talpak és a karmok feketén pigmentáltak. Érdekes genetikai jelenség,
hogy a világon jelenleg élő állomány között a feketék fordulnak elő
a legkisebb számban (kb. 10%), és ugyanez az arány a született
kölykök között is megfigyelhető. Tenyésztési szempontból nagyon
fontos a lehető legjobb minőségben fönntartani vagy emelni a fekete
populáció arányát, mert a fekete példányok jelentik a fajta
pigment-génbankját. Nélkülük néhány generáció után jelentős mértékű,
előnytelen színelváltozások mutatkoznának mind a szőke, mind a
rajzos utódoknál.
3. Szőke. A szőrzet az
orrnyeregtől a farok csúcsáig egyformán fényes aranyszőke, azonban a
lábak és a has felé kivilágosodik. Ennek köszönhetően ártalmatlan
hozzá nem értők első, távoli ránézésre golden retrievernek vélik a
szőke hovawartokat. Egy-egy kis fehér folt a mellkason, kevés fehér
szőrszál a lábujjakon vagy a farok végénél megengedhető. A szemhéj,
az ajak és a talp feketén pigmentált. (Tenyésztői körökben vitatott,
hogy a rózsaszín orrú állat még hovawartnak, vagy már „kismalacnak”
nevezendő-e.)
A hovawart karaktere
Szőrzetének színétől függetlenül minden
hovawartnak szépen formázott feje, élénk, barátságos és
határozottságot sugárzó szemei vannak. Ennek megfelelően alakul az
embereknek a kutyára való első ránézés utáni első reakciója, és a
viselkedését illető elvárásai is. A hovawart lényére (sajnos a Wesen,
német eredetű kinológiai szakkifejezést sok esetben helytelen
összefüggésben használják!) jellemző, hogy kiegyensúlyozott,
magabiztos, bátor, könnyen és örömmel tanul, étellel és játékkal
egyformán jól motiválható. Tanításánál, képzésénél türelmetlenséggel
és erőszakkal semmire sem megy az ember, mert ekkor megmakacsolja
magát, és nem, vagy csak kedvetlenül dolgozik.
Dicsérettel, jutalmazással és kedves szigorúsággal
szinte minden elérhető egy hovawartnál. A nevelés során illik
figyelembe venni, hogy veleszületett őrző-védő ösztönnel erősen
megáldott kutyával foglalkozik az ember, de még a kölyökkorban,
célirányos szocializációval viszonylag könnyen kialakítható a
kutyánál, hogy ne essen túlzásokba. Tanácsos a hovawarttal még
fiatal korban megismertetni minden „idegent” (legyen az ember vagy
állat), akikkel később, felnőtt kutyaként is több-kevesebb
rendszerességgel találkozni fog. Kétéves kora után ugyanis általában
már átlagon felüli módon különbséget tesz „az én falkám” és a „nem
az én falkám” között.
Fontos
a finom arányérzék az első, fiatalkori domináns megnyilvánulásoknál,
de különösen akkor, ha idegen kutyák próbálnak dominálni egy kölyök
vagy fiatal hovawart fölött, mert a hovi memóriája az elefántéhoz
hasonló: nem felejt. Könnyen előfordulhat, hogy a kölyök hetekig,
hónapokig tűr, nyel, kitér egy rosszul szocializált és nevelt kutya
förtelmes csaholása és ugra-bugrálása hatására, majd két év múlva,
amikor kifejlett kutyaként ismét találkoznak a parkban, előhívja a
memóriájából az esetet, és leteperve kényszeríti megadásra korábbi
kínzóját.
Általános, aranyat érő nevelési tanácsok a fiatal
hovawart esetében nemigen használhatóak, mert a fajta kialakulásának
során sokféle genetikai típus keveredett, ezért nagyon változó, hogy
az önálló terelőkutya, a öntudatos őrkutya, vagy a jól irányítható
pásztorkutya tulajdonságaiból van benne több az átlagosnál. A
nevelésnél semmiképpen sem szabad megfeledkezni arról, hogy az
emberben megingott bizalmát egy hovawartnak nagyon nehéz
visszaszerezni. Mindezek ismeretében kimondható, hogy nem árt
valamilyen előzetes kutyás tapasztalat az első hovawartos gazdiknak,
különben nem lesz meglepetésektől mentes számukra a kutyával való
foglalkozás. Ez a fajta fejlett terület- és személyvédő ösztönnel
rendelkezik, a gazdihoz és a családhoz nagyon ragaszkodó. Nem
jellemző, hogy elkóborolna: bár szaglása fejlett, a vadászösztöne
inkább mérsékeltnek mondható. Magabiztos, kiegyensúlyozott, önálló
döntőképességű kutya – ez utóbbi tulajdonság az egyik szakkönyvben
úgy olvasható, hogy: „intelligensen nem engedelmes”.
Ennek megértéséhez tudni kell, hogy az egyéni
akaratú és az egyéni döntőképességű kutyák között elég nagy a
különbség. Az egyéni akaratú kutya azonnal mindenre nemlegesen,
tiltakozva, nemtetszően reagál: nem csinálja, ugatni kezd, az
ellenkezőjét teszi annak, amit kellene, magát okosabbnak,
erősebbnek, bátrabbnak képzeli, mint amilyen a valóságban. Nem tudja
fölmérni helyesen sem az erőviszonyokat, sem a cselekvéseikkel járó
kockázatot. Az egyéni döntőképességű kutyák először mérlegelnek,
mielőtt döntenek, mert felelősségtudatuk van, és nagyon jól tudják,
hogy tetteiknek, reakcióiknak következményei vannak, amelyeket
nekik, és nem az emberi társuknak kell vállalniuk. Egy jó képességű
őrzőkutya nem engedheti meg magának, hogy helytelenül reagáljon,
túlzott mértékű kockázatot vállaljon, „nem rohanhat fejjel a
falnak”.
A hovawartok az egyéni döntőképességű kutyák egyik
legreprezentánsabb példáját jelentik, tiszta, jól körvonalazható,
logikus és erős karakterrel. Mindent megfigyelnek, ami körülöttük
történik, és ez a tulajdonságuk – ellentétben sok más fajtával –
viszonylag ellenállóvá tette őket a jelen civilizált környezet
stresszhatásaival szemben. Szinte folyamatos őrködésük ezzel
párhuzamosan folyamatos elemzést eredményez, amelyben a hovawart
mindent kategorizál: „jó”, „nem jó”, „érdektelen”, „most már elegem
van belőle” csoportosítás szerint.
Élet a hovawarttal
Otthon,
megszokott környezetében a hovawart természetesen maga keresi meg a
leginkább megfelelő 2-3 különböző pihenőhelyet, de úgy, hogy ott az
„őrség” mindig kivitelezhető legyen. Egyébként akárhány idegen
házba, lakásba visz az ember egy hovawartot, többszöri próbálgatás
után, 20-30 perc elteltével a kutya valószínűleg valamelyik számára
stratégiailag fontosnak ítélt ajtó előtt fog lefeküdni, esetleg
félig nyitott szemmel. Ebből az állapotból szükség esetén a
másodperc törtrésze alatt teljes mértékben fölébred, és tökéletesen
használja érzékszerveit: dönt, reagál, cselekszik. Nagy
mozgásigényének kielégítése érdekében rendszeres mozgásra,
foglalkozásra, feladatokra van szüksége. Egy fiatal állat minimum
naponta 2-3 alkalommal kiadós játékot igényel, amelyet esetleg 10-15
km-es kerékpártúrával lehet időnként helyettesíteni, vagy
kiegészíteni. Élete végéig szereti a változatosságot, a naponta
ugyanazon az útvonalon megtett séták, az unalomig ismételt
ül–fekszik–marad engedelmességi sablongyakorlatok nem elégítik ki
szellemi igényeit.
A hovawart későn érő kutya: 2-3 éves kora után
fejlődik ki igazán, ezért hagyni kell neki időt, semmiképpen sem
szabad túl korán megerőltetni. 5–6 éves kora után mozgásigénye
alábbhagy, higgadt házőrző karaktere mellé még bölccsé is válik,
nyugodt, türelmes életstílusából nehezen mozdítják ki idegen kutyák
vagy környezeti ingerek. A családba könnyen és gyorsan
beilleszkedik, a gyerekekkel türelmes és játékos. Következetes
neveléssel, türelmes tanítással könnyen célt érhet vele az ember.
Gazdáját nem csak folyamatosan szemmel kíséri, hanem valóban minden
lépését követi. Ennélfogva ideális kísérő kutya, amelyet mindenhova
magával vihet az ember, legyen az nagyváros vagy kis falu,
munkahelyi iroda, szállodai szoba, vagy étterem egy távoli ország
ismeretlen nyaralóhelyén. A hovawart mindenhol föltalálja magát,
kitalálja magának, hogy mi pótolja az udvart, mit lehet őrizni.
Mindig, mindenhol elvárja, hogy gazdáját és az ember/kutya közös
falka tagjait az idegenek, ismeretlenek messzemenőkig elismerjék,
tiszteljék. Hangos beszédre, hirtelen mozdulatra, az emberi társa
irányába tett, erőszakosnak tűnő testkontaktusra azonnal reagál.
A hovawart ápolása nem igényel túl sok időt, pénzt
és fáradtságot. Szőrzetét nem kell nyírni, aljszőrzetének rendszeres
kikeféléséhez, ritkításához nem kell kutyakozmetikusi
szakképzettség. A jellegzetes hovawartfülek mögött időnként ajánlott
ellenőrizni, hogy van-e filcképződés. Fürdetni szintén nem kell,
leszámítva, ha valami szennyben meghempergett. Egyébként kedveli a
vizet, szívesen fürdik természetes vizekben, és jó úszó, ezért kora
tavasztól késő őszig rendszeresen lehet vele vízparti sétákat tenni.
(Természetesen télen is, de ekkor el kell gondolkodnia a gazdinak
arról, hogy mit tesz a jeges vízben lubickoló kedvence megfázása,
tüdőgyulladása ellen.) A vízben való kiadós fürdéssel a test- és
szőrzetápolást magától, a gazdi erőltetése nélkül elvégzi.
Amennyiben az állat eleget közlekedik kemény, kavicsos talajon és
városi járdán, a körömvágást is megspórolhatja a gazdi. A rendszeres
fültisztítás az egyetlen, amelyet ajánlatos lelkiismeretesen
elvégezni, elkerülve ezzel az esetleges kellemetlen szagot vagy
fülgyulladást. Téli időszakban nem árt rendszeresen ellenőrizni a
tappancsok állapotát, és szükség esetén valamilyen ápolószerrel
kezelni. Természetesen a minden kutyánál szokásos rendszeres szem-,
fül-, fogazat-ellenőrzés és a hat hónaponkénti féregtelenítés nem
maradhat el ennél a fajtánál sem.
A
hovawart egészséges fajta, ami sajnos a mai világban nem minden
fajtatiszta kutyánál magától értendő dolog. A nagytestű ebeknél
sokat emlegetett csípődiszplázia (a csípűizelet veleszületett
rendellenessége, amely a kutya kifejlett korára komoly mozgásszervi
betegséggé fejlődhet ki) sokkal kisebb arányban (kb. 10%) fordul elő
nála, mint más, hasonló méretű és testsúlyú kutyafajtáknál. Igazán a
hovawartokra jellemző és nagy arányban mutatkozó, fajtaspecifikus
betegség a rendelkezésre álló információk szerint az eddigi
egészségügyi történet során nem mutatható ki. A különböző
országokban tevékenykedő fajtaklubok és tenyésztőszervezetek erre
vonatkozó felméréseiből és statisztikáiból az derül ki, hogy a
hovawartok átlagon felül szívósak, ellenállóak és egészségesek.
Immunrendszerük kiváló, allergiás tüneteik alig vannak, a stressz
okozta megbetegedések pedig szinte ismeretlenek hovawartos körökben.
Megfelelő tartás esetén egészséges, aktív kutyák maradnak idősebb
korukban is, és 12-14 éves korig élnek. A három németországi
tenyésztőszervezet által végzett fölmérés eredménye szerint a
hovawartok több mint 35%-a természetes módon, végelgyengülésben hal
meg. Ismerve más fajták hasonló statisztikai adatait, ez rendkívül
magas arány.
Az állatmenhelyeken a létező kutyafajták kb.
háromnegyede szinte folyamatosan megtalálható, ám érdekes módon
hovawart csak nagyon ritkán van közöttük. Miért? A hovawart
tulajdonos nem hal meg, nem költözik el, soha nincs problémája a
kutyájával? Nem kerül olyan élethelyzetbe, amikor egy pillanatra úgy
gondolja, hogy ez nem mehet így tovább ? Dehogynem, csak az egyetlen
különbség, hogy itt nem az embernek van egy kutyája, hanem a
kutyának van egy embere. Érdekes és furcsa érzés ez, amelyik magától
alakul ki, észrevétlenül elterebélyesedik, és nehezen körülírható
állapot azok számára, akiknek nem volt, vagy nincs hovawartjuk. Az
ember eleinte nem tud rajta változtatni, később meg már nem is akar.
Cipeli magával ezt az életérzést, és büszkén elégedett a
hovawartjával...
Stefan Siman
Forrás:
www.kutya.hu
